Nem volt B-tervem

Rendhagyó önéletrajz Szabó Gáboré. Zalaegerszegen járt szakiskolába, de nem lett belőle gépjárművezető-karbantartó. Helyette parancsnok és műsorvezető. Hát nem izgalmasabb? Trombitásként és török gyerekként kezdte, lovagi apród és fegyvernök lett később. Színházi bajvívást, birkózást, puszta kezes harcot tanult. Az alapkiképzés után jött az íjászat, kardforgatás, hajítócsillag, hajítóbárd- és lándzsavetés, lovaglás. Aztán a konferanszié szerepkör.

Gábor élete gyakorlatilag egybeforrott a sümegi várral. Most 44 éves, szülei is helyiek, gyermekkorát itt töltötte. Az általános iskola vége felé belekóstolt a színjátszásba. A szakkör vezetője, Bókkon Gyula bácsi egy olyan színdarabot rakott össze, amibe a királyi pár megérkezése jelenethez kellett egy trombitálni tudó ember. Mivel pár évig zeneiskolába is járt, dobolt utána pedig áttért a trombitára, jelentkezett a szerepre. Akkor is ott fújta a magáét, amikor előadták a darabot a várban. A kapitány úr és felesége, azaz Imre bácsi és Kriszti néni az előadás után odajöttek hozzá és megkérdezték, volna-e kedve nyáron a lovagi tornát egy trombita szólóval megnyitni? Hát mit mond erre egy fiatal srác, aki egy nagy kalandot lát maga előtt? Azt persze akkor még nem gondolta, hogy ez az „igen” egy egész életre szól majd. A nagy kalandból így lett 30 év – azóta Szabó Gábor, becenevén Trombi a Sümegi Vár és a Hotel Kapitány csapatának oszlopos tagja. 1994 nyarától, ahogy mondja „amint ledobtam otthon az iskolatáskát az évzáró után, már mentem is a várba és jelentkeztem munkára.” És amint befejezte a középiskolát, rögtön a várba ment dolgozni. Nem volt más, nem volt B-terve, gyakorlatilag mindenesként működött, besegített az építkezésekbe, megfogta a lapátot. De nem bánja, mert a lovagi tornák állandó műsorvezetője és a gyalogosok parancsnoka lett, így az ő kezében fut össze minden szál, ami a népszerű lovagi játékok sikeres lebonyolításához kell.

Nagy büszkesége, hogy a hírük bejárta a világot. Ők azonban nem tudnak külföldi turnéra menni - Magyarországon belül volt csak pár fellépésük – mert hál Istennek „annyi meló van, annyi műsorunk van itt Sümegen, hogy a vendégszereplés már nem fér bele”. Masszív a leterheltségük, száznyolcvan műsor egy évben, bizony nem játék. A szolgálata, munkája komoly áldozatot kíván a családtól. Elég, ha arra gondolunk, hogy Gábor nem tud csak úgy elmenni két hétre nyaralni. Egy évben maximum kétszer öt nap az, ami egyben sikerül. Tulajdonképpen a családját is a várnak köszönheti, hiszen a feleségével itt ismerkedett meg, és nagyfia már hétéves kora óta feljár vele, a lovagi tornák egyik apród szereplője. A kamionsofőrnek kamionos akar lenni a gyereke, a lovagnak meg lovag. Könnyen lehet, hogy rá is hasonló karrier vár, mint az apjára.

Soha nem fordult meg a fejedben, hogy mást csinálj?

Nekem az az életem, hogy másokat szórakoztassak. Mások nyaralását szebbé varázsoljam és a csapatunkkal olyan élményt nyújtsunk kisgyerektől a nagyszülőkig, hogy innen hazamenve egy hétig azt meséljék, milyen jó volt nekik Sümegen. Nyáron, 40 fokban a századik lovagi tornádon, talpig páncélban és jelmezben érzed nyilván, hogy mennyire fárasztó. De amikor a műsor végén ezer ember felállva tapsol, az nekünk olyan, mintha töltőre tennéd a telefonod. És megnyugszunk, hogy ma is mennyi embernek tettük szebbé a napját.

Mennyit kell rögtönözni a műsor közben?

Egy lovas műsor kiszámíthatatlan. Ha az egyik ló esetleg nem a koreográfia szerinti irányba indul el, akkor azt egy poénnal vagy bármivel le kell reagálni. Baleset nagyon-nagyon ritka, első a biztonság. Lépésről-lépésre, ütésről-ütésre, nyíllövésről nyíllövésre kiszámoljuk a látványelemeket és szigorú menetrend szerint zajlik minden a küzdőtéren. Nagyon nagy felelősség, hiszen gyerekek is vannak a szereplők között, tényleg oda kell figyelni egymásra. Az alapokat megtanítjuk a fiataloknak és aki tovább akar lépni, saját, jól működő ötletei vannak, azokat beépítjük a műsorba. Folyamatosan fejlődik a produkció, mindig van valami újdonság, de ez szükséges, hiszen így tudjuk visszacsalogatni a nézőket több alkalomra is.

Honnan vesztek még ötleteket a műsorhoz?

Sok történelmi, kardozós filmet nézünk. Emellett Imre bácsiék rengeteg szakmai kirándulást szerveznek. Így jutottunk el például a München melletti Kaltenberger Ritterturnier-be, ahol 20 ezer ember fér el a lovagi arénában. Kopjatörés, nyílzápor, ott van minden, el se hiszed. De elvittek minket spanyol és francia középkori parkokba is. Ezekből a műsorokból tudunk átvenni olyan elemeket, amelyekkel el tudjuk kápráztatni a vendégeinket. Most már másfél hónapja gyakorolják a lovasaink az új műsorszámokat, amelyben lovas a lovas ellen, lovas a gyalogos ellen harcol. A tűzre építő effektek nagyon kedveltek és látványosak, ebben is fogunk újítani. Nekünk is kell a változás és a nézőknek is.

   

  

9.7
Vendégeink véleménye

“Kedvenc helyem”

2025. július 05.

“Ismételten köszönünk mindent! ”

2025. július 03.

“Nagyon jól éreztük magunkat.”

2025. július 02.

“A szállodával és minden szolgáltatásával, személyzettel nagyon meg voltam elégedve.”

2025. június 25.

“Egy hosszú hètvègèt töltöttünk itt ès nagyon meg voltunk elègedve mindennel. A hotel panorámája gyönyörű, az ètelek nagyon finomak ès változatosak. A kiszolgáló szemèlyzet nagyon figyelmes ès barátságos. Biztos nem utoljára jártunk itt.”

2025. június 25.

“Jól telt a hétvége, izgalmas programok voltak! Köszönöm szépen a család nevében!”

2025. június 25.

“Kedves Hotel Kapitány! Mesésen éreztük magunkat. Csodálatos kilátás, gyönyörű hotel, szívből dolgozó kedves személyzet.( Kedvem támadt volna dolgozni, hiába pihenni mentünk, 15 évig vendéglátásban dolgoztam, úgyhogy irigykedve figyletem a felszolgaló személyzetet❤️)Reggeli,vacsora kifogástalan. Nagy gratuláció a Vezetőségnek, a folyamatos fejlasztéseknek. Példaértékű a munkájuk. Tovabbi sok sikert. Jövő nyáron ismét úticélunk???? Köszönjük hatalmas élmény volt! Mészaros Ágnes és családja”

2025. június 24.

“Két három éjszakás szállás alatt a város és környéke jól bejárható. Másnak is szívesen ajánlanám! A történelmi lovasjátékok igazán profi szereplőkkel és jelmezekkel lenyűgöző látványt nyújtottak.”

2025. június 24.

“Először jártunk a Hotel Kapitányban de nem utoljára. A végtelenségig kedves, türelmes személyzet, isteni ételek, szuper kiszolgálás!”

2025. június 24.

“Szívből ajànlom. ezt a szàllodàt mindenkinek. ”

2025. június 22.

“Kedvesség, tisztaság, precizitás, érződik, hogy, mindent a vendegekért tesznek. Bárkinek tiszta szívvel merem ajánlani csalódás mentes szálloda.”

2025. június 22.

“Köszönjük, nagyon szèp èmènyekkel tèrtünk haza. ”

2025. június 22.

Aktuális ajánlataink

Aktuális ajánlataink

Tartalmas kikapcsolódás bármelyik évszakban.

Fantasztikus családi vakáció

Fantasztikus családi vakáció

kedvezmény
már 37 900 Ft / fő / éj ártól
Részletek
Sümegi nyár 2025

Sümegi nyár

kedvezmény
már 37 900 Ft / fő / éj ártól
Részletek
Okos ajánlat - 12% kedvezménnyel

Okos ajánlat - 12% kedvezménnyel

kedvezmény
már 33 352 Ft / fő / éj ártól
Részletek
Végvári Napok 2025

Végvári Napok

kedvezmény
már 45 900 Ft / fő / éj ártól
Részletek
Nyári vasárnapok

Nyári vasárnapok

kedvezmény
már 37 900 Ft / fő / éj ártól
Részletek
Sümegi wellnesshétvége

Sümegi wellnesshétvége

kedvezmény
már 35 900 Ft / fő / éj ártól
Részletek